
Kántorné Horváth Mónika
Irodavezető – office, HR, pénzügy
A fiREG-et 2017-ben azzal a céllal alapítottuk, hogy a tűzvédelmi nyilvántartás ne papíron, mappákban és fejben éljen, hanem egyetlen, mindig naprakész digitális rendszerben. Egy vidéki kisvárosból, Fertőszentmiklósról indultunk, és mára a magyar tűzvédelem digitalizációjának egyik meghatározó szereplője lettünk.
„Egy apró településről törölné el a papírt egy informatikus és egy tűzoltó a tűzvédelmi szakmában”

Küldetésünk
Küldetésünk, hogy a papír alapon működő tűzvédelmi karbantartói és üzemeltetői feladatokat teljes egészében papírmentesítsük, ezzel hatékonyabbá, átláthatóbbá, fenntarthatóvá tegyük és egyúttal iparági sztenderdet hozzunk létre.
A tűzvédelmi üzemeltetés sokáig papíralapú volt: nehezen követhető, könnyen hiányos, egy hatósági ellenőrzés pedig felesleges stresszt jelentett. Ketten – egy informatikus és egy tűzoltóparancsnok – a saját munkánkban tapasztaltuk, hogy ez másképp is működhet, ezért 2017-ben megalkottuk a fiREG-et, az elektronikus tűzvédelmi üzemeltetési naplót, mert hittük, hogy a jogszabályi megfelelés nem lehet teher. Ma a fiREG felhőalapú rendszerében minden eszköz QR-kódot kap, minden ellenőrzés időbélyeggel rögzül, és a dokumentáció bármikor auditbiztos. Több száz tűzvédelmi karbantartó céggel és számos nagyvállalattal dolgozunk együtt, és a magyar piac után már a nemzetközi terjeszkedésen is.

Fekete Attila
társalapító, ügyvezető
Mérnök-informatikus, a fiREG.hu Kft. társalapítója és általános ügyvezetője. Ő felel a cég mindennapos működéséért és a fiREG szoftver stratégiai fejlődéséért: koordinálja a fejlesztési irányokat és az új technológiák beépítését, hogy a platform folyamatosan lépést tartson a piaci és jogszabályi elvárásokkal. Kiemelt területei a pénzügy, értékesítés, marketing és stratégia. Elkötelezett a tűzvédelem digitalizációja és a papírmentes működés mellett.

Horváth Gábor
társalapító, ügyvezető
Tűzvédelmi mérnök, munkavédelmi technikus. 18 évig szolgált tűzoltóparancsnokként, valamint tűzvédelmi karbantartóként is dolgozott. A tűzvédelem gyakorlati és szabályozási oldalát hozza a rendszerbe. Ő biztosítja, hogy a fiREG platform mindig a valós szakmai és jogszabályi elvárásokhoz igazodjon. Kiemelt területei a képzések, support, szoftverműködés, tűzvédelmi szakmai kérdések.

Sárospataki Albert
társtulajdonos
A Billingo online számlázó alapítója és vezérigazgatója (2014), tapasztalt cégépítő és vállalkozó. A Billingót tudatos, növekedésorientált stratégiával építette piacvezetővé. Aktív angyalbefektető és mentor, a Cápák Között befektetője. A fiREG társtulajdonosaként üzleti és skálázási tapasztalatával támogatja a papírmentes tűzvédelmi platform fejlődését.

A fiREG csapata a negyedévente megrendezendő teljes csapatos stratégiai találkozónkon, 2026 júliusában.
A fiREG mögött egy összeszokott, több területet lefedő csapat áll – fejlesztők, tűzvédelmi szakemberek, oktatók és ügyféltámogatás –, akik együtt gondoskodnak arról, hogy a rendszer megbízható legyen és folyamatosan fejlődjön.

Irodavezető – office, HR, pénzügy

R&D projektek

Marketing, stratégiai partnerségek, média, PR

Képzések és workshopok koordinátora

Értékesítő

Értékesítő

szoftverteszt vezető

fiREG support leader
1 projektmenedzser · 4 fejlesztő · 2 tesztelő

Innovációs Különdíj (2025)
A Proptech Pioneer Awards Innovációs Különdíja a zsűri legszemélyesebb elismerése, amellyel azt a szereplőt emelik ki, aki a saját iparági szegmensét kézzelfogható, működő digitális megoldással írja újra.
A díjat Décsi Gábor, a LEO Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke, valamint Kalmár Zoltán, a Proptech Hungary alapítója adja át Fekete Attilának és Horváth Gábornak, a fiREG.hu Kft. alapítóinak 2025-ben a Budapest Music Centerben.

Nemzetközi szabvány, amelyet csak az kap meg, aki bizonyítottan, ellenőrzött folyamatokkal védi az adatokat.

A Dun & Bradstreet AAA fokozata azoknak a cégeknek jár, amelyekkel a legkisebb kockázattal köthető üzlet.

Azok a hazai szolgáltatók viselhetik, amelyek megfelelnek a védjegy szigorú minőségi és megbízhatósági feltételeinek.

A szövetség a valódi újítást hozó fejlesztéseket ismeri el.

A kamara azoknak a vállalkozásoknak adja, amelyeket megbízhatóságuk alapján üzleti partnernek is ajánl.

A HVG és a Céginformáció.hu minősítése, amely az igazoltan stabil, fizetőképes cégeknek jár.
Magyar Tűzvédelmi Szövetség
Létesítményi Tűzoltóságok Szakmai Szövetsége
EOQ MNB Közhasznú Egyesület
Innoskart Digitális Klaszter
Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége
Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete
ISO 9000 FÓRUM Egyesület
Magyar Szállodák és Éttermek SzövetségeA digitális tűzvédelem kevesebb papír, kevesebb kibocsátás, átláthatóbb működés – az ESG-re is hatással vagyunk. (ESG információk)
A rendszer mindig az aktuális jogszabály (OTSZ, TvMI) szerint dolgozik, hogy nyugodtan állj bármilyen ellenőrzés elé.
A fiREG-et tűzvédelmi szakemberek és fejlesztők együtt építik – nem elméletből, hanem a napi gyakorlatból.
Egy magyar kisvárosból indultunk, és nemzetközi szinten is versenyképes terméket építünk.