Novemberi fiREG fejlesztések


Novemberi fiREG fejlesztések

Miközben egyre több szakmai portál számol be a fiREG-ről, folyamatosan fejlesztjük a szoftvert és újabb újításokat, javításokat tettünk közzé. Lássuk mik készültek el és lettek élesek a napokban!

A napokban számoltunk be arról, hogy frissítettük az applikációt, sőt azóta kisebb fejlesztésekkel már egy újabb változat is elérhető, de közben a szoftver is sokat fejlődött. Mindeközben pedig már a számlázáson is dolgozunk.

- Rögzíthető új tűzoltó készülék típus és a fiREG jóváhagyását követően mindenki számára elérhető lesz, így nem kell mindenkinek felvinnie

- Elindítottuk a blogunkat, hogy folyamatosan értesíthessünk benneteket a fejlesztésekről, friss híreinkről

- Csere, selejtezés esetén új készüléket azonnal fel lehet vinni a korábbi helyett

- Telephelyeket lehet felrögzíteni a partnereken belül

- Új partnerek felvitelét az Opten cégadatbázis naprakész adataiból rögzíthetünk, így elég megadni a partner cég nevét, a többi adatot automatikusan kitöltjük helyetted

- Szakvizsgák rögzíthetők a munkatársakhoz (16 kategória) és figyelmeztetünk is ezek lejáratának közeledtével

- Elindult a Műhely modul, a helyszínről digitálisan azonnal bekerülnek a készülékek a műhelybe, ahol munkalap nyílik, majd lezárhatóvá válik és letölthető lesz a munkalap

- „Műhelybe viszem a készülékeket” funkció került be a karbantartáshoz

- Számlatételek berögzíthetők excel file import lehetőséggel azért, hogy egy egyszerű táblázat segítségével rögzíthetők legyenek a számlára kerülő tételek, ahhoz tartozó árak

- A nyitólapon Lejárt / le nem zárt események, Nyitott munkalapok funkció került be, hogy segítsen gyorsan tájékozódni a folyamatban lévő munkákról

- Az üzemeltetési naplón dinamikusan állítható karbantartás dátum. Karbantartásnál dinamikusan állítható a karbantartás dátuma, valamint készülékeken állítható az utolsó karbantartás és utolsó műhelyes karbantartás dátuma

- Új előrejelző algoritmust készítettünk, mely segít abban, hogy mennyi alap, közép, teljes karbantartással készülj és mennyi selejt várható adott helyszínen

- Rendkívül gyors és intelligens keresőnk segítségével gyári számra, hologram számra, megnevezésekre, stb., magyarul mindenre tudsz keresni, ami fontos lehet és ez nagyban meggyorsítja a munkát.


A fiREG gyors és intellingens keresője