Hogyan lettél innovátor?


Hogyan lettél innovátor?

2019. október 16. Budapest, Mátray utca. Az épület előtt RSC-002 rendszámú terepjáró, ami szemmel láthatóan beavatkozásokra, mentésekre jól felszerelt.

Attila egy alig 40 m2-es, lakásból átalakított műhelyben fogad minket és rögtön elárulja, hogy rövidesen egy nagyobb irodába költöznek, mert kinőtték a jelenlegit. A szobákban mindenhol professzionális “gyártó” gépek, nyomtatók, tervezést és dekorálást szolgáló eszközök.

Az gyorsan kiderült, hogy Attila korunk polihisztora, minden eszközhöz, berendezéshez professzionális módon ért. Informatikus, tűzvédelmi szakember, kutató-mentő, vízimentő, kis túlzással még feltalálónak is nevezhetjük.

Interjúval kerestük fel Verőcei Attilát, akivel az első találkozás óta nagyon jó kapcsolatot ápolunk.

Verőcei Attila és csapata bevetés közben


HG: Hogy határoznád meg, mivel foglalkozol pontosan?

VA: Nehéz lenne pontosan elmondani és felsorolni is.:) Elsősorban az RSCtech Kft.-t vezetem, ahol kreatív megoldásokkal, fejlesztésekkel és kivitelezésekkel foglalkozom. Ilyen például az Országos Mentőszolgálat gépjárműveinek defibrillátor tartója.
Vezetője és aktív tagja vagyok egy alapítványi kutató – mentő csapatnak, az RSC Rescue Hungary-nek. Itt többed magammal, ügyeleti jelleggel veszünk részt személy- és állatmentésekben is. Több speciális járművünk és végzettségünk is van.
Valamint a kreatív megoldásokhoz kapcsolódóan a www.mentolada.hu oldal üzemeltetője is vagyok, ahol elsősorban az egészségügyben dolgozó-, mentésekben résztvevő szakemberek eszközeit biztosítjuk. Továbbá most már a tűzvédelem fontos részét képező eszközök is megtalálhatóak a fent említett webshopban.

FA: Mióta vagy a szakmában? Hogyan kezdted?

Mentésekkel, önkéntesként kb. 8 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni. Több szervezetben voltam már vezető, de úgy döntöttem, hogy saját szervezetben folytatom, így megszületett az RSC Rescue Hungary Alapítvány. A tűzvédelmi terület kb. 1 éve indult, amikor a szikrát begyújtotta az, hogy a látótérben sok olyan „mostoha” készülék van, melyeknek a karbantartására nem szentelnek figyelmet. Ezért a készülékek értékesítése mellett a karbantartást is felvettük a tevékenységek közé.

fiREG QR adagoló matrica Verőcei Attilától


HG: Hol találkoztál a fiREG-gel?

Egy jó barátom hívta fel rá a figyelmemet. Említettem neki, hogy fehér foltokat érzek a környezetemben, a hajózás területén, ezért elkezdtem foglalkozni a tűzvédelmi eszközök karbantartásával. Szemler Zoltán, a Hesztia Kft. ügyvezetője egy beszélgetés alkalmával ajánlotta nekem a fiREG-et.

FA: Hogyan jött a közös munka ötlete?

Miután megkerestem Gábort, hamarosan találkoztunk személyesen is itt a fiREG team-mel, a kreatív studiónkban. Hamar kiderült, hogy mindannyian hasonlóan gondolkodunk és szeretjük az érdekes, haladó megoldásokat. Ekkor adtam át tesztelésre egy általam tervezett és 3D nyomtatóval elkészített kis hologram matrica adagoló “kütyü”-t.

Rövid tesztelés és finomhangolás után a fiREG QR kódra alkalmas verziót elkészítettem. Mára rendelhetővé vált az innovátor karbantartók számára és nagy örömömre sokan már használatba is vették, nagyon jók a visszajelzések.

HG: Van még a fiREG-hez kapcsolódó ötlet a tarsolyodban?

A matrica adagoló óta már a fiREG kitűzőjét is elkészítettem, Attila és Gábor ezt fogja viselni a rendezvényeken. A további közös gondolatokat még nem fedném fel, de izgalmas témák vannak napirenden. Bízom a további sikeres együttműködésben!